Steffi Geyer

Geyer Stefi
(Mártonfy Gy. fotója)

Adelina Patti asszony nagyjából hat éve a tőle megszokott hangos reklámmal hirdette meg bécsi nagy hangversenyét. A korosodó dívának, aki fénykorában biztosan az énekművészet mestere volt, nem sikerült elnyernie a közönség mámoros lelkesedését, azt az elragadtatást, amelyben korábban nyilvánvalóan része volt. Képzelhetik, milyen bánat lett úrrá ezen az isteni asszonyon! Fellépését azonban egy teljesen váratlan esemény tette emlékezetessé. Egy ismeretlen hegedűs fiú, kitől senki sem várt semmit, lehozta a csillagokat az égről. Friss és muzikális lényét ujjongva dicsérte a publikum. Ezt a csinos, barna hajú fiúcskát Bronislaw Hubermannak hívták és a hírnévre nem kellett sokat várnia. Röviddel ezelőtt hasonló élményben lehetett része a Musikverein közönségének. A mellékes és kitöltő számok a várt főattrakció, az ismeretlen a világhíres, a kicsi a nagy felett úgy győzött, ahogy csak akart. Ez esetben a meglepetés még tökéletesebb volt. A műsorlap „Steffi Geyer kisasszonyt” hirdette. Egy hölgyre, egy kisasszonyra vártunk, ehelyett egy tíz-tizenkét éves gyerek tipegett tétován a színpadra. Sugárzó, kerekded arcocskáját egyszerű sötét hajfürtök övezték. Gyors pukedlivel üdvözölte az embereket, akik felálltak páholyaikban, hogy jobban lássák a kicsit. Egyesek aggódtak, voltak, akik megbotránkoztak, de az első hosszan tartott biztos vonás után eltűnt a félelem, egyre bizakodóbban és nyugodtabban hallgattak arra, amit ez az emberke a színpadon játszott. A termetével kiváltott derűs nevetés nagy és ünnepélyes komolysággá változott. Balkezének ujjaival úgy fogta le a húrokat, mintha kicsi de határozott kalapácsok ütnék azokat. Futamai különösen tiszták és pontosak voltak. Hibátlan eleganciával, felesleges erőlködés nélkül vezette vonóját. Hangja még nem túlságosan nagy vivőerejű, ennek ellenére kerek és édes. Ami azonban a legfontosabb és leglényegesebb: zene volt ebben a kislányban, valódi, őszinte muzsika. Kantilénája nemes érzésekről énekelt, és olyanról tanúskodott, amilyent tanulni nem lehet: ízlésről. Mint minden csodagyermeknél, korát és a megszerzett technikai készséget nála is sokan összehasonlították, ami néhány embert túlzásokra is késztetett: Jan Kubelík nevét emlegették. Hogy mit játszott a kisgyermek? Vieuxtemps-, Wieniawski- darabokat, néhány cigányos bravúrdarabot üveghangokkal, melyekről nem tudtuk, honnan jönnek, pizzicatókkal melyek észrevétlenül siklottak el előttünk, arpeggiókkal, melyek – ha hihetünk a fizika törvényeinek – nem is létezhetnének és olyan kettősfogásokkal, amelyeket a rendőrségnek kellene betiltani. Nem felelne meg teljesen az igazságnak, ha azt állítanánk, hogy minden zökkenőmentes, kifogástalan és patyolattiszta volt. De nem történik-e meg Thomsonnal, vagy Sarasatéval – ez utóbbival nyilván ritkán –, hogy emberi tévedésből mellényúl?! Sőt, néha Rubinstein is csúnyán félreüt, mikor oroszlánmancsát az elefántcsont billentyűkre teszi.

Neue Musik-Zeitung, 1901

A kis Geyer temperamentumos magyar lány. Életrajzából nem tudnánk sokat idézni. „Tehetsége korán megnyilvánult”… ez a formula nála is megállná helyét, hogyan is lehetett volna másképpen? Budapesten Hubay Jenő professzort kereste meg, s lett az ő zseniális felfogóképességű, szorgalmas tanítványa, mesterének örömére. Budapest zeneszerető közönségének kimondott kedvence ő, és ha nem hegedül, akkor egy hercig, kedves, derék „leányka”. Viszont, ahogy felemeli hegedűjét, azonnal komollyá és hallgataggá válik. Érzi, micsoda nagy dolog a művészet, mely többet jelent neki minden tréfánál. Bécsben több koncertet adott, melyekre sokan voltak kíváncsiak. Repertoárja széles, hangversenyein pedig soha nincs az a kínos érzésünk, mint más csodagyerekeknél, amikor a fáradság és kínok közt betanított és beléjük vert darabokat játsszák. Egyáltalán nem vagyunk hívei a zenei koraérettségnek, mely csak ritkán teljesedik ki, és annak ellenére, hogy a kis Geyer játéka oly nagy boldogságot jelentett számunkra, az ő érdekében csak azt kívánjuk, hogy csodagyermek-pályája mihamarabb lezáruljon, hogy ezáltal nyugalomban és csendben szentelhesse magát komoly stúdiumainak. És ha ő több év után újból az emberek elé lép, előreláthatólag nagyon jelentős hegedűművésznő lesz, egy Neruda, Soldat-Röger vagy Rosa Hochmann. Minden eszköze megvan hozzá, és nagyon sajnálnánk, ha ez a fa nem borulna virágba.

A. Fr.

(Megjelent a Neue Musik-Zeitung XXII. évfolyam 8. számában, 1901-ben. A Neue Musik-Zeitung több évfolyama is szerepel januári ajánlójegyzékünkben, melynek várható megjelenési ideje e hét péntekje.)